HTML

I n d e p V i s u a l

Mi is az IndepVisual? Elsősorban néhány fiatal fotós, filmes és grafikus ad-hoc jellegű tömörülése, hogy az egyetem utáni életben, friss tudásukat közösen kamatoztatva szabadidejüket a független filmezésnek, fotográfiának és egyéb vizuális kreatívkodásnak szenteljék. Ez a blog az elsődleges publikálási felületünk, de ezek mellett szeretnénk olyan tartalmakat is megjelentetni, melyeket valamilyen oknál fogva megosztásra érdemesnek tartunk.

Szocializálódunk



Filmezünk

2012.01.20. 09:11 Peter-N

Csődvédelem egy legendának

Címkék: fotó per bíróság csőd kodak fényképészet

A Kodak az utolsó csepp levegő után kapkod mielőtt teljesen elmerül, hivatalosan is megerősítette a pletykákat: Elindították a csődvédelmi eljárást.
 

A digitális forradalom egyik legnagyobb vesztese lehet a legnagyobb múltú fotóipari vállalat az Eastman Kodak Company. A cég halálát szakmai körökben már sokan megálmodták, de azért voltak itt ellentmondások is. Közel egy évtizede kezdődött az a folyamat, melyben a Kodak világszerte elveszített 13 gyárat, több mint száz labort és több tízezer munkatársat. 2004-ben bejelentette, hogy fokozatosan kivonul az analóg fényképezésre épülő piacról. Több kisfilmes és rollfilm típus gyártását leállította, valamint a kamerák előállítása is fokozatosan áttevődött a digitális fényképezőgépekre. Ez látszólag sikeres üzleti döntés volt, mert egy időben több digitális kamerát értékesítettek, mint a legnagyobb konkurensnek számító Canon. Az utóbbi évek azonban inkább hanyatlást hoztak, mint pénzügyi sikert.

Már hetek óta pletykálják Wall Street-i bennfentesek, hogy a Kodakot már csak napok választják el attól, hogy elindítsa a csődvédelmi eljárást. Ezt a vállalat előbb cáfolta, most viszont elismerték, hogy a hírek igazak. Ezzel együtt, vélhetően amolyan utolsó mentőövként perre mentek több más nagyvállalattal szemben amiért azok vélhetően illetéktelenül használták fel több fotóipari szabadalmukat is. Így a Kodak úgy szállt be az okos telefonok és táblagépek világában zajló pereskedési harcokba, hogy ő maga nem gyárt ilyen termékeket. Így olyan gyártókkal sikerült szembekerülnie mint az Apple, Samsung és a HTC. Úgy tűnik, hogy ők is pénzügyi sikert remélnek a megnyerni kívánt perektől.

Nincs semmi meglepő abban, hogy a Kodak még a csőd szélén is ennyire félti különböző szabadalmait, hiszen korábban is úgy nyilatkoztak, hogy ezek kiárusításával és licenc díjak által szeretnék pénzügyi stabilitásukat újra megteremteni. A most elindított csődvédelemmel együtt jár több nagy összegű hitel felvétele és a vállalaton belüli drasztikus átszervezések. Jelenleg még senki sem tudja megmondani, hogy a különféle részlegeket milyen átalakítások fognak érni, az azonban szinte biztos, hogy nyomdaipari érdekeltségeik sértetlenül megússzák, hiszen ebben a Kodak még jelenleg is több szegmensben piacvezető.

Mi csak drukkolni tudunk, hogy a Kodak ép bőrrel megússza, hiszen a digitális fényképezés megjelenése óta alaposan lecsökkent azon legendás fotóipari résztvevők száma akik még foglalkoznak az analóg technológiákkal. A Kodak ugyan erősen szárnyaszegetten, de még gyárt filmeket, reméljük ez még sok évtizeden át így is marad!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://indepvisual.blog.hu/api/trackback/id/tr893590444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása