HTML

I n d e p V i s u a l

Mi is az IndepVisual? Elsősorban néhány fiatal fotós, filmes és grafikus ad-hoc jellegű tömörülése, hogy az egyetem utáni életben, friss tudásukat közösen kamatoztatva szabadidejüket a független filmezésnek, fotográfiának és egyéb vizuális kreatívkodásnak szenteljék. Ez a blog az elsődleges publikálási felületünk, de ezek mellett szeretnénk olyan tartalmakat is megjelentetni, melyeket valamilyen oknál fogva megosztásra érdemesnek tartunk.

Szocializálódunk



Filmezünk

2012.04.05. 08:46 Peter-N

Graffiti a temetőben

Címkék: repülő festmény art street művészet graffiti arizona sivatag temető malév festés repülőgép roncs

Arizona állam sok mindenről híres és nevezetes, de a repülés szerelmesei bizonyára ismerik azt az arcát, mely tömegével falja a leselejtezett gépmadarakat. Az állam klímája alkalmassá teszi, hogy repülőgép temetőket hozzanak létre a sivatagban.


Be kell vallanom rettenetesen gyűlölöm és megvetem az utcán a falra fújt graffiti alkotásokat, melyeknek ráadásul az eseteket majdnem száz százalékában semmi köze a street arthoz. De azért el kell ismerni, hogy egyesek egy festékszóróval illetve más festő eszközökkel rendkívül szép alkotásokat képesek létrehozni, ám ők általában nem mások vagyontárgyait rongálnak vele. Arizona államban több repülőgép temető is helyet foglal (például az a Goodyear telep ahova a MALÉV Boeing 737-es gépeit is szállították). A jelen posztunk témája azonban a U.S. Air Force, az USA légierejének saját temetője, ahol 4.400 repülőgépnél is többet tárolnak.

12 komment

2012.03.21. 09:17 Peter-N

Digitális festészet magyarul

Címkék: magyar rajz grafika művészet digitális festészet alkotó murumuru

Érdemes követni minket Facebook oldalunkon is, hiszen a napokban csak ott tettük közzé felhívásunkat, melyre megérkezett az első befutó.


A felhívásunk lényege a magyar alkotók munkáinak bemutatása. Mivel blogunk eddig főleg olyan anyagokból táplálkozott melyek a webkettő világában már kaptak némi nyilvánosságot, ezért az olyan alkotók, akik nem jutnak kellő mértékű publicitáshoz sajnos kimaradnak a szórásból. Ezen szeretnénk némileg változtatni, így kérünk titeket, hogy ne legyetek szégyenlősek küldeni nekünk.

Első próbálkozónk egy alkotó párost takar. Hasonló témában nemrégiben már közöltünk egy interjút, azonban most egy merőben más stílusba kaphattok betekintést. A Murumuru formációt Dorottya és Péter alkotja. Saját szavaikkal így jellemzik önmagukat:

"Hol volt, hol nem volt, hosszú bolyongás után a két Muru egyszer csak egymásra talált. Megbabonázva a színek és a formák végtelen sokasága által úgy döntöttek, hogy kreatív energiáikat különböző alkotások formájában közvetítik az emberiségnek. A murumuru egy budapesti (alkotó)pár(os)t takar, mely javarészt digitális festményeket, grafikákat és illusztrációkat készít, de digitális fotók is láthatóak a www.murumuru.hu oldalon, amely jelen pillanatban a facebook-os közösséget jelenti."

Szólj hozzá!

2012.03.12. 18:34 Peter-N

Magyar helyszínekkel népszerűsít a Canon

Címkék: budapest film canon videó magyarország rövid and mario eos 5d mark iii nette

Szerintem a blogunk olvasónak semmi újat nem mondok azzal, hogy hazánk, különösen a főváros kifejezetten kívánatos díszlet a filmesek számára.

Nem csak a mozisok jönnek szívesen, hogy a városainkat és nevezetességeinket háttérként használják, hanem a reklámfilmesek is. Külföldre szánt promó anyagok közül megemlíthetném a Jeep és a Call of Duty közös filmjét, melynek munkálatait saját szemmel is volt alkalmam megtekinteni.

Szólj hozzá!

2012.03.09. 12:31 Peter-N

Kara az android lány

Címkék: lány android scan kara motion capture heavy rain david cage l. a. noir

Nem több pusztán fémnél, műanyagoknál, csavaroknál és egy előre megalkotott mesterséges intelligenciánál. De ha érezni kezd, az az üzemzavar első jele.

Mai filmünk a 3D CGI animáció világába kalauzolja a nézőt. Van neki egy jó adag videojátékos kötődése, melyre ki fogok térni, de lássuk előbb a lényeget. Ez egy technológiai demó, mely azzal a céllal készült, hogy egy karakteranimálási (beleértve az arcmimikát) technológiát prezentáljon. De a film alkotói nem elégedtek meg statikus tartalmakkal, ezért egy kis történetet kerítettek köré, mely szerintem aranyos és egyben elgondolkodtató lett. Rövidségére való tekintettel nem megyek bele  a részleteibe, nézzétek meg ti is!

Szólj hozzá!

2012.03.08. 11:48 Peter-N

Botticelli Photoshopolva

Címkék: photoshop festmény klasszikus botticelli

Kár lenne azt mondani, hogy csak az utóbbi években kezdtünk mindent felújítani, de az tény, hogy mostanában divat korrektúrázni és jelenkorunk hóbortjai szerint újraértelmezni régi dolgokat.

Felújítjuk a filmeket, felújítjuk a zenéket. Persze van úgy, hogy az új meg sem közelíti az eredetit. Nem akarom George Lucast emlegetni, szóval meghagyom az olvasónak a gondolatmenet folytatását. Na de mi van akkor ha valaki úgy gondolja klasszikus festményekhez kell hozzányúlnia Photoshoppal, hogy napjaink egyik kínos témáját belegyúrja azokba? Az olasz Anna Utopia Giordano megragadott néhány festményt és a hölgyeket vékonyra faragta.

Túl kövérek ezért rájuk fér a cenzúra? Figyelemfelhívás ez arra, hogy helytelen a betegesen vágyott soványság? Nem tudom mi motiválta Annát, így a választ szintén meghagyom az olvasónak.

Szólj hozzá!

2012.03.06. 12:02 Peter-N

Flickr STOP a Pinteresten

Címkék: flickr kód oldal stop pipa közösségi megosztás acta pinterest sopa

A Flickr is felhasználja a Pinterest által kiadott kódot, mely az engedély nélküli tartalommegosztást blokkolja.

Nálunk még kevésbé ismert vagy népszerű, de az USA-ban legalább olyan dinamikusan fejlődő közösségi portál a Pinterest, mint néhány éve a Facebook volt. Ez nem a klasszikus social network kategóriában versenyez, az egész mögött megbújó koncepció a tartalommegosztásról szól, de nem úgy, mint egy Facebook vagy Twitter esetében. Itt egy virtuális rajztáblára, falra kell feltűznöd a neked tetsző és megosztásra érdemesnek talált tartalmakat (jellemzően fényképes formában). Ahol pedig a rendszer másról sem szól, mint a megosztásról, ott előbb vagy utóbb felüti a fejét az engedély nélküli továbbítás is.

Szólj hozzá!

2012.02.29. 09:22 Peter-N

Karnevál a makett asztalon

Címkék: film videó time de tilt movie rio karnevál short janeiro shift vimeo lapse

Az évnek ezen a tájékán rendezik hagyományosan a riói karnevált. Számos látványos, grandiózus és szép film készül ilyenkor a szamba városában. De így csak ritkán láthatod!


A tilt-shift és a time lapse gyakorlatilag kéz a kézben járnak. Az egyik segít egy hatásos DOF (mélységélesség) utánzatot a képre varázsolni, utóbbi pedig percek vagy órák eseményeit sűríti másodpercnyi snittekbe. Ha megtekintünk egy tájat, várost, utcákat, járműveket ábrázoló tilt-shift videót akkor rögtön egy makett asztal jut eszünkbe. A csalóka DOF effektus azt a hamis érzetet kelti a szemlélőben, hogy amit lát az nem több, mint ügyes makró felvétel valamiről mely apróbb, mint egy gyufás doboz.

Szólj hozzá!

2012.02.11. 14:31 Peter-N

Frozen world

Ahhoz képest, hogy a blogunk a fő publikálási felületünk gyanánt indult, többet írunk külsős anyagokról, mint a sajátjainkról. Így most igyekszem kicsit javítani az arányon.


Lassan már több, mint egy hete uralja a tájat a tél. Rólam tudni kell, hogy imádom az összes évszakot, de a tél megfagyott, lelassult és hűvös világa különösen közel áll hozzám. Van egy 6x6-os középformátumú analóg gépem (igazi ős-LOMO, Lubitel-2) csak éppen rollfilmem nincs itthon amivel megetethetném. Ezért úgy döntöttem, hogy a jellegzetes négyzetes képarányt digitális géppel reprodukálom. Persze tudom, nem ugyan az, de amint megjön a rolllfilm igyekszem szabadidő függvényében azokra is fényt ereszteni a szovjet fényképezőgép gyártás egy "kiváló", vagy legalább is roppant elterjedt darabjával.
 

Szólj hozzá!

2012.02.08. 16:32 Peter-N

Joy Ride - Ami a D800-on kifér

Címkék: film fényképezőgép videó sample váz minta nikon vimeo dslr d800

Tudom máskor szoktam írni a Nikon D800-hoz hasonló kaliberű bejelentésekről, de ettől most eltekintek, lévén ettől hangos a szaksajtó. Viszont ami talán kicsit érdekesebb, hogy meg sem jelent, de már itt van az egyik első film, melyet ezzel a gépvázzal forgattak.


Itt az indepblogon teljesen megszokott, hogy DSLR-el készített rövidfilmeket tárunk elétek. Ezek rendszerint azzal érdemlik ki a mi kitüntető figyelmünket, hogy szimplán csak baromi jók. A most soron következő alkotással szemben talán kicsit tapló dolog azt mondani, hogy semmi kiemelkedő nincs benne, de azért érződik benne némi "sample cuts" jelleg. Persze pont ez a lényeg, hiszen a Nikon odaadott egy még gyártás előtt álló professzionális gépvázat a készítőknek, hogy csináljanak vele valami látványosat amit fel lehet használni vírus anyagnak a szokásos steril sample anyagok helyett. Nincs ebben semmi meglepő, ez a Canon EOS 5D MkII óta bevett szokás az összes gyártónál.

2 komment

2012.02.05. 09:14 Peter-N

Miki et Petur

Címkék: interjú festmény digitális nagy festészet péter miklós földi wacom rajztábla

Az IndepVisual ismét interjúval jelentkezik, ezúttal Földi Miklóssal és Nagy Péterrel beszélgettem a digitális festészetről.


Gondolom mindenkinek megvannak az elképzelései a festészetről. Laikusként azt látja az ember, hogy egy adag festék, vászon és ecsetek segítségével valami fantasztikusat hoznak létre a szakavatott kezek. De mi van akkor ha ezek mind kimaradnak a képletből és a kémiát bitek, bájtok helyettesítik? Nemrégiben a Facebookon futottam bele a Miki et Petur névre keresztelt oldalba és tudtam, hogy ez az "indepblogra" kívánkozik.

Az eredeti fotó Rémi David munkája 

Szólj hozzá!

2012.02.03. 12:12 Peter-N

A Malév története képekben

Címkék: fotó leállás csőd malév repüléstörténet

Talán már értesültetek róla, hogy a Malév 66 év szolgálat után beszüntette működését. Szomorú hír ez a repülés szerelmeseinek, hiszen országunk egyetlen nemzeti légitársasága szűnt meg ezzel. Nem tudni, hogy lesz-e valaha visszatérés, de a HVG Nagyítás rovata ma a Malév és vele együtt a hazai repülés történetével foglalkozik. Érdemes megtekinteni!

Magyar Légiforgalmi Rt. - 1930-as évek | © Fortepan

Tovább a Nagyítás rovathoz.

Szólj hozzá!

2012.01.24. 17:12 Peter-N

Norvégia éjszakai látképe

Címkék: discovery bbc norvégia fény news skócia napkitörés sarki

Talán páran tudjátok, hogy az utóbbi évek egyik legerősebb napkitörését éljük most, így több északi országból jelezték, hogy az átlagosnál sokkal erősebb a sarki fény jelensége. A BBC Skóciából jelent, míg a Discovery pedig Norvégiából. Páratlan fotók készülnek ezekben a pillanatokban is. Aki érdekel az figyelje a nagyobb nemzetközi hírportálokat!

Szólj hozzá!

2012.01.20. 09:11 Peter-N

Csődvédelem egy legendának

Címkék: fotó per bíróság csőd kodak fényképészet

A Kodak az utolsó csepp levegő után kapkod mielőtt teljesen elmerül, hivatalosan is megerősítette a pletykákat: Elindították a csődvédelmi eljárást.
 

A digitális forradalom egyik legnagyobb vesztese lehet a legnagyobb múltú fotóipari vállalat az Eastman Kodak Company. A cég halálát szakmai körökben már sokan megálmodták, de azért voltak itt ellentmondások is. Közel egy évtizede kezdődött az a folyamat, melyben a Kodak világszerte elveszített 13 gyárat, több mint száz labort és több tízezer munkatársat. 2004-ben bejelentette, hogy fokozatosan kivonul az analóg fényképezésre épülő piacról. Több kisfilmes és rollfilm típus gyártását leállította, valamint a kamerák előállítása is fokozatosan áttevődött a digitális fényképezőgépekre. Ez látszólag sikeres üzleti döntés volt, mert egy időben több digitális kamerát értékesítettek, mint a legnagyobb konkurensnek számító Canon. Az utóbbi évek azonban inkább hanyatlást hoztak, mint pénzügyi sikert.

Szólj hozzá!

2012.01.13. 10:02 Peter-N

Faded Memories

Címkék: fotó sorozat photo lina szett memories tesch faded

Lina Tesch már szerepelt blogunkon, de mi valahogy annyira bele vagyunk zúgva a munkáiba, hogy muszáj megosztanunk a soron következő sorozatát.

Korábban egy rövid válogatást mutattunk be, most pedig a Faded Memories névre hallgató szettjével akarjuk újból alátámasztani, hogy Lina jó fotós! Van valami abban ahogy egy nő a másik nőt fotózza. Tudja ő is a praktikákat, tudja mi az ami egy férfi szemét megakasztja, de teszi ezt méltósággal és tisztelettel a saját neme iránt. Érzéki, mégsem a szex a fő esszencia.

További remek fotókért:

www.lina-tesch.com

Szólj hozzá!

2012.01.11. 14:09 Peter-N

Robotkodik a Polaroid

Címkék: kompakt 2012 polaroid fényképező ces

Úgy tűnik, hogy az idei CES előtt több érdekes infó szivárgott ki, mint a show első napján. Fotó technika terén talán a Polaroid az egyetlen, mely kicsit kitűnik a tömegből.
 

A múltkoriban már írtam a kiszivárgott Nikon D4 és Fujifilm X-Pro 1 gépekről. Ezeket mindkét gyártó valóban elhozta a kiállításra és az idő előtt napvilágra került infók mindkettő esetben igaznak bizonyultak. Most tartunk a második napon és csak ez a két nagyágyú lenne említésre méltó, de hála a Réponses Photo magazinnak idő előtt lelőtték a poént.

Egymást érik a gyártók menetrend szerint szállított kompaktjai. Van alsó, közép és felső kategóriás ultrazoom a kínálatban... mindegyik valamelyik korábbi modell tovább fejlesztett változata. Egyedül a Polaroid tűnik ki kicsit a sorból. Ugyan nem ő az első aki Android operációs rendszerrel felvértezett fényképezőgépet készít, de ő lehet az első aki ezt nem csak Ázsiában értékesíti.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása